Növények fényszegény lakásokba





A cikk megjelent www.kertpont.hu. Szerző: Dr. Karcagi Veronika

Növények fényszegény szobába I.

A szobanövények zöme kedveli a fényt. Egyesek, főleg a tarka levelűek, kielégítően csak napfényben fejlődnek. Lakásunk vényviszonyai azonban nem mindig ideálisak az ilyen növények számára. Ilyenkor válasszunk kedvezőtlenebb fényviszonyok közt is jól fejlődő növényeket. Sok növény jól érzi magát északi fekvésű vagy magas házakkal árnyékolt földszinti lakásokban. Színes levelű is akad közöttük szép számban.

Aglaonema modestum - rákvirág
Araceae - kontyvirágfélék
Az alacsony fényigényű, japán vízipálmának is mondott rákvirág közismerten igénytelen. Őshazája Kína. Sem a vízinövényekhez, sem a pálmákhoz nincs köze. Bár tény, hogy levágott hajtásai közönséges csapvízben évekig is elélnek, sőt víz alatt is jól érzik magukat. Ha mégis földbe ültetjük, ahol garantáltan több évig él, válasszunk számára B típusú (semleges kémhatású) virágföldet. Az öntözéskor ügyelni kell, hogy cserepe ne álljon vízben, mert földbe ültetve érzékeny a túlöntözésre. Az idősebb példányok rendszeresen virágzanak. Élénkpiros bogyótermései pedig tartósan díszítenek. Akár tőosztással vagy hajtásdugványokkal is szaporíthatjuk. Utóbbiak vízben 4-5 hét alatt meggyökeresednek. A túl kevés fényre vagy a túlöntözésre levélbarnulással reagálhat. A viaszos pajzstetvek és a takácsatkák károsíthatják.

Asparagus falcatus - sarlós aszparágusz
Liliaceae - liliomfélék
Erőteljes növekedésű kúszócserje. Őshazája a trópusi Afrika és Ázsia. Szobanövényként csak tágas lakásokba való. Fényigénye közepes. Levélszerű hajtásai sötétzöldek, szélesebbek és hosszabbak, mint a közismert aszparáguszé. C típusú (enyhén bázikus) virágföldjéhez keverhetünk kevés agyagot is. Kimondottan tápanyagigényes. A nyári hónapokban rendszeresen tápoldatozzuk. Tőosztással szaporítható. Túl száraz, meleg körülmények között, nem megfelelő, akár a tápoldatozás hatására is elsósodott talajban nevelve levélhullás léphet fel. Levegőtlen körülmények között Fuzárium fertőzés léphet fel, ha talaj túlságosan tömődött vagy az öntözés nem megfelelő.


BilIbergia x windii - bilbergia
Bromeliaceae - ananászfélék
Rendkívül edzett, sokat tűrő növény. Fényigénye alacsony. Tulajdonképpen hibrid, 2 bilbergiafaj keresztezésével állították elő. Sötétzöld, tüskés szélű levelei a broméliafélékre jellemző szorosan egymásra simuló, úgynevezett ciszternát képeznek. A levélrózsa közepéből hosszan bókolnak ki az élénk rózsaszín virágzati fellevelekkel (A virágok vagy a virágzatok alatt elhelyezkedő, a lomblevelektől alakjukban és esetleg színükben is többé-kevésbé eltérő levelek.) borított virágzatok. A jól ápolt növények sok sarjat nevelnek és egész évben folyamatosan virágoznak. Speciális talaja fenyőkéreg, rostos tőzeg és bükklomb keveréke. Figyeljünk rá, hogy a ciszternákban (szorosan simuló levélrózsa közepe) mindig álljon víz. Az öntözéshez lehetőleg lágy vizet használjunk, de kielégítően fejlődik csapvízzel öntözve is. Havonta egyszer öntözzük tápoldattal. Sarjleválasztással szaporíthatjuk. Az erős napsugárzás, a vashiány levélszáradást okozhat. A túl magas páratartalom a levélszövetek elhalását, levélfoltosodást okozhat. Viaszos gyökértetvek, és a kistermetű pajzstetvek károsíthatják.
Cissus antarctica - kúszóka
Vitaceae - szőlőfélék

Őshazája Ausztrália. Gyorsan fejlődő kúszócserje. Dísznövényként támaszték nélkül csüngő ámpolnanövény. Fényigénye közepes. A nagyon száraz szobalevegőt azonban nem kedveli. B típusú virágföldbe való. Hajtásdugványokkal szaporítható. A dugványokat tartsuk 3-4 hétig befőttes üveg alatt, rostos tőzeg és folyami homok keverékében. A hirtelen környezetváltozás, a huzat, a hőingadozás levélhullást vált ki. Ha a levél erek által határolt szögletes foltok jelennek meg, ezt leggyakrabban a túl erős napfény vagy a rendszertelen öntözés okozza. Gyakran károsítják takácsatkák és viaszos pajzstetvek.


Dracaena deremensis - dracéna, sárkányfa
Liliaceae liliomfélék
Igénytelen. Hazája a trópusi Afrika. A központi fűtésű lakásokban is egyenletesen fejlődik. Az idősebb példányok gyakran ledobják alsó leveleiket. Az ilyen csökkent díszértékű. felkopaszodott példányokat legjobb visszavágni. A levágott fejdugvány leveleit kössük össze, ültessük be kertészeti tőzeg é folyami homok keverékébe, és 3-4 hétre húzzunk rá fólia zacskót. A csupasz törzsdarabokból is készíthetünk dugványokat. Az alacsony vagy magas páratartalom, az erős napsugárzás, a növényvédő szerek, esetleg fényhiány barna színű levélfoltosodást válthatnak ki. Fuzáriumos fertőzésre érzékeny. Leveleit a tripszek gyakran szívogatják.

D. deremensis 'Bausei'(KÉP balra)
levelének közepén széles fehér csík húzódik. Ez a leglassúbb fejlődésű.

D. deremensis 'Warneckii'
levelén keskenyebb, szélesebb párhuzamosan elhelyezkedő fehér csíkok vannak.

D. deremensis 'Yellow striped'
hosszanti csíkjai aranysárgák.


Dracaena deremensis 'Warneckii'    
Dracaena deremensis 'Yellow stripe'
Dr. Karcagi Veronika

"Tóthék Virágai"
Virág-, ajándék- és vetőmag-kereskedés

8052 Fehérvárcsurgó
Dózsa Gy. út 67.
  • Tel./fax: +36 22/578-015
  • Mobil: +3630/9470-232
  • E-mail: info@tothekviragai.hu
Nyitva tartásunk
  • Hétfő: zárva
  • Kedd - Péntek: 8:00 - 17:00
  • Szombat: 7:00 - 12:00
  • Vasárnap: 8:00 - 12:00

Sok szerettel és mindig friss virággal várjuk kedves vásárlóinkat!